Nem tévesztendő össze a következővel: Gímes. Gyimes (Ghimeș) Közigazgatás Ország Románia Történelmi régió Székelyföld Fejlesztési régió Északkelet-romániai fejlesztési régió Megye Bákó Rang falu Községközpont Gyimesbükk Irányítószám 607209 SIRUTA-kód 22754 Népesség Népesség 1244 fő (2011. okt. 31. ) [1] +/- Magyar lakosság 1069 Földrajzi adatok Tszf. magasság 709 m Időzóna EET, UTC+2 Elhelyezkedése Gyimes Pozíció Románia térképén é. sz. 46° 34′ 05″, k. h. 26° 05′ 24″ Koordináták: é. 26° 05′ 24″ Gyimes ( románul Ghimeș) falu Romániában, Erdélyben, Bákó megyében. Fekvése [ szerkesztés] Csíkszeredától északkeletre, a Tatros mellett, a Gyimesi-szoros alsó kijáratánál fekszik. 1920 előtt itt volt Magyarország határa. Története [ szerkesztés] 1600 -ban Gijmes néven említik először. A terület eredetileg öt szomszédos csíki székely község tulajdona volt, melyet a 17. században kezdtek benépesíteni. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Szépvízi járásához tartozott. A történelmi Magyarország egyik legkeletibb pontja.
A legkeletibb egykori MÁV őrház Ekkor az épület pincéjében és mellette lőrésekkel ellátott bunkert alakítottak ki. Az őrház 1944-től újra a CFR-hez került, majd sokáig elhagyatottan állt, mert a román vasúttársaság az 1960-as években megszüntette az őrházi szolgálatokat. Az épület néhány éve Deáky Andrásnak, a helyi iskola nyugdíjas igazgatójának tulajdonába került, aki azt a helyi önkormányzatnak ajándékozta. 2007-ben a Budakeszi Kultúra Alapítvány indított gyűjtést Erdélyben és Magyarországon az őrház felújítására. 2008 pünkösdjére az épületet nemzetközi összefogással felújították, majd több ezer ember jelenléte mellett ünnepélyes keretek között adták át. Az átadásra Budapestről különvonat érkezett a helyszínre, amely szerelvényt az ipartörténeti értékként számontartott 017-es Nohab húzta Gyimesbükkig. A felújított őrházban vasúttörténeti kiállítás látható, a gyűjteményt kezelő nyugalmazott vasutas és helytörténeti kutató Bilibók Ágoston vezetésével. A település középpontjában található egy hatalmas vasútállomás, amelynek épületét Pfaff Ferenc építész tervezte.
Lakossága [ szerkesztés] 1966 -ban 894 lakosa volt, melyből 688 magyar (76, 9%), 203 román, 2 német és 1 zsidó volt. 2002 -ben 1231 fő lakta a települést. Ebből 1069 magyar (86, 8%), 144 román, 17 csángó és 7 cigány nemzetiségűnek vallotta magát. Látnivalók [ szerkesztés] A falu határában látható az Osztrák–Magyar Monarchia egykori határának a határkövei. Szintén itt található a Monarchia egykori legkeletibb vasúti őrháza, valamint a Rákóczi-vár romjai. A falu területén található nagy vasútállomást Pfaff Ferenc építette 1897 -ben.
Nem mondhatnánk, hogy a Kárpát-medencébe költözött magyar állam barátságos környezetbe "érkezett". A legékesebb példa talán, hogy a keleti frank király már 907-ben kiadta a parancsot a magyarok kiirtására, és a kor egyik legnagyobb seregével támadt nyugat felől. Aztán nagyot futott Pozsonytól egészen hazáig, nyugat felé. Ettől függetlenül persze a határvédelem megszervezése életbevágóan fontos kérdés volt. Ez volt a gyepű és a gyepűelve, ami török jepi, azaz kerítés, határvonal jelentésű szóból származik. Gyepű és gyepűelve A magyarban is hasonló értelemmel bírt, ám itt már az egész ország határvonalára vonatkozott. Pontosabban nemcsak egy "vonalról" volt szó, hanem gyepűrendszerről, amelyet a magyarokon kívül a hunok és az avarok is alkalmaztak. A lényeg, hogy magán a határon, a gyepűn túl hatalmas, sokszor akár száz kilométeres lakatlan sávot tartottak fenn, ez volt a gyepűelve. Utóbbi gyepűn túli területet jelent, és az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, az Erdély elnevezés is az Erdőelve, azaz az "erdőn túli területből" származik.
Az ezeréves határ hallatán talán legtöbb embernek a Gyimesek jutnak eszébe, pedig a régmúlt nyomai tetten érhetőek máshol is, például a Vasvári járásban is, amelyet a régió felfedezésekor érdemes beiktatni a programba. Fából Vaskapu: története A nyugati kalandozások lezárultával, ezelőtt 1000 évvel határvédelmi sánc húzódott itt. A 8 km hosszú szakasz kapujánál lehetett bejutni erre a vidékre. A korai magyarok a természeti adottságokat hasznosítva építették meg a védvonalakat, a Vaskapu a második frontvonalba tartozott, a két védvonal közötti gyepű vidékén pedig csak az őrség tartózkodott és élt. Elsődleges szerepe a határvédelem volt, és ez a megoldás egészen a kővárak építéséig megmaradt, a 12. századik, ami után már funkcióját veszítette és mára csak a híre-hamva maradt. Egy kis kivétellel: a fából épült Vaskapu, magas mesterséges föld-töltéssel kialakított falai hivatottak szemléltetni a múlt már elporladt képét. Vasvárnál a mocsaras, dombos vidéket arra használták, hogy a természetesen képződött átjáró irányába tereljék a kereskedelmi útvonalakat is.
A cikk írója útban felfelé Emlékmű a hegyoldalban, szemben a vasúti őrházzal A huszadik század nagy világháborúi nem kímélték ezt a békés vidéket sem. Hadseregek átvonuló területeként több ezer katona esett itt el és alussza immár örök álmát a havasi legelők jelöletlen tömegsírjaiban. Gyimesbükkön a völgy széléhez érvén gyalogosan folytattam tovább utam a hegyoldalban megbúvó Kontumáci kápolnához, melynek helyén állt egykoron a Gyimesek első római katolikus temploma. A kápolna elnevezése németül vesztegzárat jelent, utalva a korábban itt állott katonai karantén épületére. A templom körül még mindig látszódnak az egykori vámépületek és a karantén épületének romjai. A meredeken felfutó hegyoldal hívogatóan tarka virágtengerével mászásra ösztönzött. Felérvén a tetőre, kinyílt előttem a táj és elém tárult a Gyimesek végeláthatatlan látványa. Az egykori vámépületek és a karantén épületének romjai Kontumáci kápolna Szemközt, szinte karnyújtásnyi távolságban áll egy aprócska kis vasúti őrház – közismertebb elnevezéssel bakterház – amely a Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb őrháza volt egykoron.
Írta és fényképezte: dr. Ottó Anita
A buszra visszaszállva az igazgató úr elmondta, hogy tökéletesen bemutattuk miként lehet a legrövidebb idő alatt elkölteni a szüleinktől kapott zsebpénzt, de véleményem szerint minden pénzt megért az az egy óra. Délután a refis diákokat furikázó busz megfordult és Marosvásárhelyt célozta meg. Időközben megálltunk Csíkszeredában, ahol mindenki kedve szerint sétálhatott, vagy éppen ebédelhetett. A buszra véglegesen visszaülve mondanom sem kell, hogy mindenkinek megeredt a szája, és nem győzte megosztani egymással az élményeket. Természetesen mindenhol készült csoportkép és a már megszokott, szinte hagyománnyá vált szelfik. Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek a támogatást. Alig várom, hogy újra megjelenjen a Facebook csoportban a már jól ismert diákokat szállító piros busz képe, ami csak egyet jelent: KIRÁNDULÁS KÖVETKEZIK. SZABÓ HANNA BÍBORKA, XI. ALFA, 2021. Marosvásárhelyi Református Kollégium